A Sargentini-jelentés a magyar szegényekről és romákról is szól, kár, hogy nem tudnak róla!
A magyar kormány a menekültekkel szemben kialakított politikai állásfoglalásra redukálja Judith Sargentini jelentését, és mindent elkövet annak érdekében, hogy a holland képviselőnő által beterjesztett indítványból a magyar emberek lehetőleg ne is értsenek ennél többet.
Azonban Sargentinek sikerült egy olyan dokumentumot letenni az Európai Unió asztalára, ami a magyar jogállamiságról szól, és az egész társadalmat érintő kérdésekkel foglalkozik. Olyan széleskörű társadalmi kórtan, ami reflektál a hajléktalanok élethelyzetére, de a milliárdos Mészáros Lőrinc is magára ismerhet a “Korrupció és Összeférhetetlenség” címet viselő passzusban.
A jelentés külön fejezetben szól a magyar szegények szociális jogainak csorbulásáról, illetve külön szakaszban értekezik a romák társadalmi helyzetének előremozdítását segítő intézkedések hiányáról.
A jelentés nem bennünket, magyar embereket bírál, üzenetet azonban mindenképpen hordoz számunkra. Ahhoz, hogy ennek tartalma a társadalom széles rétegeinél célt érhessen, nem elég a “mentsük meg a demokráciát” felkiáltás, olyan megközelítésre van szükség, ami a szegény és roma embereket is bevonja az erről szóló diskurzusba, és a jogállamiságot romboló intézkedések rájuk is érvényes hatását a lehető legközelebb hozza.
A kormány a menekülteket a propaganda eszközével szinte testközelbe hozta a magyar emberekhez. Az egyoldalúan negatív menekültábrázolás okán a magyarok jelentős része potenciális veszéllyel számol, és még ha nem is találkozott hús-vér menekültekkel, az országban való jelenlétük elképzelése nem igényel különösebb absztrakt gondolkodási módot.
Most csukjuk be a szemünket, és koncentráljunk jó erősen az alkotmányos rendszerre, a bírák jogaira, a nem kormányzati szervek ideális működésére vagy éppen az akadémiai szabadságra.
Az európai demokratikus értékek és a jogállam fenntartása a szegény emberek és a romák számára fokozottan esszenciális, de az erről való társadalmi párbeszédhez azok tudnak igazán kapcsolódni, akik rendelkeznek alapszintű állampolgári ismeretekkel.
Magasztos és ködös európai eszmékről papolni azoknak lehet, akiknek van érzelmi kötődése az Unióhoz, ami legfőképpen tapasztalati úton szerezhető, miközben kevés magyar embernek adatik meg, hogy nemzetközi programokban vegyen részt, és a fapados járatokon átérezze az európai összetartás és szabadság fontosságát egy café lattével a kezében.
Ma Magyarországon nem létezik olyan ellenzéki politikai mozgalom, amely magára vállalná azt a feladatot, hogy a demokratikus jogállamiságot tipró orbáni diktátumokat, amelyek mindenkire hatással bírnak, közel hozza azokhoz a magyar emberekhez is, akik számára, önhibájukon kívül, ezeknek a fontos kérdéseknek a megítélése nem magától értetődő, ezeket nem látják rendszerben.
Amikor a közbeszéd formálói az akadémiai szabadság korlátozását tematizálják, teljes figyelmüket a kutatókra összpontosítják, és a témáról folyó diskurzust nem szélesítik ki olyannyira, hogy ne csak azoknak bírjon ez jelentéssel, akiknek a tudományos élethez van bárminemű kötődése. Miért várunk azoktól az emberektől indulatot, akikhez senki sem szólt az eset kapcsán? Pedig lenne kapcsolódási pont.
Ha a regnáló hatalom korlátozza a kutatókat, és önkényesen szeretné meghatározni, hogy melyek azok a területek és témák, amelyek a társadalom számára hasznosak, a jövőben nem készülnek majd olyan felmérések, amelyek a társadalmi kirekesztettséget vizsgálják. Legyen szó szegényekről, romákról, szexuális kisebbségekről, vagy akár a nők társadalmi helyzetéről, és nem utolsósorban azokról az emberekről, akik ezen csoportok metszéspontjaiban helyezkednek el. (Lásd a Fidesz-közeli Figyelő listáját az “ideológiavezérelt” társadalomkutatókról.)
Rendkívül fontos ezekben a kérdésekben a társadalom teljes körű bevonása, hiszen az érintettség vitathatatlan, de ha továbbra is csak a középosztálybeli értelmiséghez beszélünk, abban az esetben nem várhatjuk el, hogy a falvak és a vidéki városok lakótelepein hatalmas felháborodást kelt majd a CEU ellehetetlenítése vagy a társadalmi nemek egyetemi szakának betiltása.
A Sargentini-jelentés aggodalmának ad hangot az olyan politikai retorika miatt is, ami a nőket az anyaszerepre redukálja. Az ellenzéki képviselők közül Szél Bernadett volt az egyetlen, aki társadalmi diskurzust indított a témában, viszont nem számolt azzal, hogy a nehezebb sorsú magyar, illetve roma nőknek sem beteljesülésük csúcspontja, hogy Kövér Lászlónak unokákat szüljenek. Számos, a témában szakértő roma nő van az országban, akiknek a segítségét lehetett volna kérni, annak érdekében, hogy ez a konzultáció ne csak a fehér középosztálybeli nők kihívásairól és nehézségeiről szóljon.
Eurómilliárdok folynak az Orbán-közeli üzletemberek zsebébe, aminek produktumai a 40 cm magas kilátó vagy az alföldi szánkódomb. Ezek helyett számtalan olyan projekt és beruházás valósulhatna meg, amelyek valódi életminőség változást hozhatnának az arra rászoruló emberek életébe. Mégis nehéz ennek súlyosságát azoknak a szegény és roma embereknek érzékelni, akik a rendszerváltást követő demokratikus kormányok egyike alatt sem tapasztaltak semmit a gazdasági jólétből.
A jelentés tartalmaz többek között olyan megállapításokat is, amelyek a nehéz körülmények között élő emberek kiszolgáltatottságáról szólnak, és nem követelnek alkotmányjogi szakértői ismereteket, ezeket azonban az ellenzéknek hitelesen kell képviselniük.
Judith Sargentininek nem tiszte és nem is feladata, hogy megtanuljon magyarul, és végiglátogassa az ország nehéz sorsú embereit, és meggyőzze őket arról, hogy a hajléktalanság büntetése nem európai érték. Vagy arról, hogy az öregségi nyugdíj minimális összege nem megfelelő, épphogy az életben maradáshoz elégséges. Arról, hogy az álláskeresési járadék rendkívül alacsony, és annak folyósítási időtartama az Unióban nálunk a legrövidebb. Arról, hogy a rehabilitációs és rokkantsági ellátások megalázóan alacsonyak. Az egyedül élő, jövedelemmel nem rendelkező, köztük az idős embereknek járó szociális ellátás szintje csapnivaló.
A jelentés nem hagyja szó nélkül azt sem, hogy Magyarországon nem létezik megfelelő lakásellátás a kiszolgáltatott helyzetben lévő családok számára. Egyre több esetben vesznek el gyermeket a szüleiktől a család kedvezőtlen társadalmi és gazdasági helyzete miatt, és ez a gyakorlat aránytalan mértékben sújtja a roma családokat és gyermekeiket.
Ezek, az emberek mindennapjait valóban érintő problémafelvetések képviseletre várnak, és ha nem lesz szolidaritásra épülő, a teljes magyar érdekképviseletet felvállaló ellenzéki erő, akkor marad a menekültektől való félelem, ami az európai értékekkel szemben már a nappalinkban van.
(Címlapkép: MTI/Kálmándy Ferenc)
Lájkold a Facebook oldalunkat
