Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam
Nézzük. Számoljunk a 330 ezer forint körüli KSH-átlagbérrel, és hagyjuk a kedvezményeket, mert azokat más úgyis kifizeti. (Kedvezmény nem került magyar ember zsebébe Orbán Viktor házi kasszájából, remélem, ebben még egyetértünk.) A bér bruttó bruttója (szuperbruttója), azaz a munkáltató terheivel megfejelt egésze durván 400 ezer forint lesz, míg a nettó (kifizetett) bér 220 ezer, az államé tehát 180 ezer. Vegyük azt az egyszerűség kedvéért, hogy az elkölthető havi 220 ezerből 200 ezer el is megy fogyasztásra, a különböző áfa-szorzókat (5, 18 és 27%), ezen kívül a vámokat, illetékeket, bírságokat stb. megint intuitíve becsülve az állampolgár további havi 30 ezer forinttal gazdagítja a közt. Az állam mindent összevetve tehát a modell kereső 210 ezer forintjával gazdálkodik a 400 ezer forintos havi összegből. Másképpen, 190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.
Még egyszer: aki 400 ezret kereshetne, csak 190 ezret kap kézhez. 400, 190.
Mármost a 210 ezer bekerül az államkasszába, és ahogy az olvasónak, úgy nekem sincs fogalmam arról, hogyan hasznosul. Azt tudjuk megközelítőleg (leszámítva a tartalékból az év során kiosztott összegeket és az éven belüli átcsoportosításokat), hogy a különböző állami funkciókra mennyit szánnak egy költségvetésben, de azt nem tudjuk, hogy 1. végül mennyi jut el azokhoz valóban, illetve 2. az alrendszerekben vagy költségvetési intézményekben ezek hogyan hasznosulnak. A magyar államháztartás híresen átláthatatlan, ahogy átláthatatlan a külső források (hitelek és EU-s források) kezelése is. Valójában nemcsak az előbb citált átlagos keresőnek, de a Számvevőszéknek vagy a Költségvetési Tanácsnak sincs fogalma a kifizetett állami pénz hasznosulásáról.
Természetesen a pénzek nagy részét nem lopják el, csak vélhetően alacsonyan hasznosítják, mert ahol maffiaállam van, ott az utolsó érdeke az állami vezetőknek a források és ráfordítások átláthatóságának biztosítása. Egyrészt tehát az állam és vezetői nem végzik a feladatukat, nem követik nyomon a közpénzeket, ezért lehet az alulfinanszírozott egészségügy a szükségesnél is rosszabb állapotban, illetve kerülnek az átfogó rendszerbe kényszerűen további magánforrások jellemzően részint orvosi korrupció, részint magánegészségügyi vásárlások formájában. Veszem magamnak a bátorságot, hogy az állami alrendszereket — összevetve egy éppen a napokban napvilágot látott hatékonysági számítással és ideértve az állam által saját magára költött éktelen, indokolatlan összeg egy részét és az inflációt — évi 3 ezer milliárdos veszteséggyárnak tartsam.
Ettől különbözik az ellopott, döntően külső finanszírozásból származó pénzek sorsa, ami leginkább a hatékonyan termelő beruházások elmaradása miatt fáj. Az ellopott pénzeknek csak a nagyságrendjét ismerjük, ami leginkább a miniszterelnök környezetének világhíresen gyors meggazdagodásán érhető tetten, de a lopás mértékét, pláne a pontos összeget egyelőre nem tudhatjuk (mármint a becslés felfele nyitott). Mégis jó okunk van feltételezni, hogy évi legalább 3-400 milliárdnyi összeg átfolyhat azért a NER “elitjén”, további 100 milliárd a hierarchia alsóbb szintjein, amelynek – ismerve a tenderek és beruházások túlárazásait és, megfordítva, az állam bőkezűségét a magánkézből (vissza)vett vagyontárgyak megvásárlásában – nagyobb része veszteség, kisebb részének nagyobb fele fölösleges beruházás, és csak az egész összeg elhanyagolható része nevezhető potenciálisan produktív beruházásnak, bár ennek az üzemi hatékonyságát most ne firtassuk. Ez a durván 500 milliárdos (félbilliós) összeg nagyobb részt nyugat-európai adófizetők pénze, a mi veszteségünk a beruházásra jutó nyereségtermelés kiesése, amit szintén nehéz megbecsülni, de a humán tőke vissza nem térő erodálódását és az ennek nyomán keletkező hatványozott veszteséget is ideszámítva én bátran a tőke felére, 250 milliárdra teszem a keletkező éves veszteséget. Cáfolja meg, aki tudja az egyébként végig – szerintem — alulbecsült károkozást!
Mindent összevetve a modell állampolgárunk és társai által – a fenti számítás szerint – befizetett adóból 3-3,3 ezer milliárd forint tűnik el hasznosulatlanul (nyomtalanul, hiszen értéket nem hoz létre) az államon keresztül, ami az összesen beszedett (nagyvonalúan a társasági befizetésekkel korrigált) 18 ezer milliárdos adóbevétel 17%-a, azaz arányosítva a fenti modell állampolgárunk zsebéből kb. 68 ezer forintot (0,17 x 400.000) vesz ki havonta. A végkövetkeztetés tehát, hogy a rosszul, néhol bűnösen működő állam rendbetétele után a polgár a fenti 190 ezer forint helyett 258 ezer forintos nettó nettó (az összes adótól megtisztított) jövedelmet könyvelhetne el, más szóval ma éppen 68 ezer forinttal támogatja az alacsony hatékonyságú + maffiaállamot. Mivel cserébe nem kap semmit, de az erőszakszervezet kifizetteti vele ezt az összeget, az ennek az összegnek a megtermelésére fordított ideje: kényszermunka. A magyar polgár konzervatívan becsülve három és fél napot minden hónapban rabszolgamunkával tölt, amivel az állam vezetőinek slendriánságához és gazdagodásához – jachtjaihoz, offshore számláihoz, Gucci-táskáihoz – járul hozzá.
Ui. Ajánlom ezt a cikket a ma betiltott és elkobzott utolsó Századvég lapszám, a diktatúra mai áldozata mellé, tisztelgés gyanánt.
Lájkold a Facebook oldalunkat
